A keresőképtelenség
A három fogalom közül a keresőképtelenség a legtágabb fogalom. Egyszerűbben megfogalmazva a keresőképtelenség egy olyan átmeneti állapot, amely során a munkavállaló valamilyen egészségügyi probléma vagy körülmény miatt nem tudja ellátni munkáját. Részletesebben megfogalmazva keresőképtelen egyrészt az a munkavállaló, aki betegsége miatt munkáját nem tudja ellátni, aki fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásban részesül, akit közegészségügyi okból foglalkozásától eltiltanak és más beosztást nem kap, akit közegészségügyi okból hatóságilag elkülönítenek, valamint aki járványügyi, illetőleg állat-egészségügyi zárlat miatt munkahelyén megjelenni nem tud és más munkahelyen (munkakörben) átmenetileg sem foglalkoztatható. Keresőképtelen továbbá az a szülő is, aki várandóssága, illetőleg szülése miatt nem tudja munkáját ellátni és csecsemőgondozási díjra nem jogosult, aki tizenkét évesnél fiatalabb gyermeke kórházi kezelése alatt gyermeke mellett tartózkodik a kórházban, aki ilye korú beteg gyermekét otthon ápolja illetve az az anya, aki kórházi ápolás alatt álló egyévesnél fiatalabb gyermekét szoptatja. Ezen felül pedig a méltányosságból adható táppénz tekintetében keresőképtelennek minősül az a szülő, aki 12 és 18 év közötti beteg gyermekét otthon ápolja vagy gyermeke mellett tartózkodik a kórházban.
Legyen szó a keresőképtelenség bármely okáról is, a keresőképtelen állapot igazolására kizárólag orvos jogosult.
A keresőképtelen személy jogszabályi kötelezettsége, hogy betartsa az orvos utasításait, így különösen a gyógyulását elősegítő, meghatározott idejű ágynyugalomra, valamint a tartózkodási helyről való kijárás korlátozására vonatkozóan. Ezen túlmenően a keresőképtelen személy köteles az elrendelt vizsgálatokon megjelenni, valamint ha a keresőképtelensége alatt más orvos is kezeli, erről a keresőképtelen állományban tartó orvost tájékoztatni.
Munkajogi szempontból a keresőképtelen munkavállaló mentesül rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettségének teljesítése alól, a keresőképtelensége időtartamára. Ez azt jelenti, hogy értelemszerűen a keresőképtelen munkavállaló nem köteles munkát végezni, illetve a munkáltató rendelkezésére állni. Ettől függetlenül azonban általános tájékoztatási kötelezettség terheli a munkavállalót keresőképtelenség időtartama alatt is, tehát köteles tájékoztatni a munkáltatót pl. arról, hogy keresőképtelen állapota várhatóan meddig fog fennállni.
Fontos szabály továbbá, hogy a keresőképtelen állapotban lévő munkavállalóval a munkáltató közölhet felmondást, tehát a felmondást átadhatja a munkavállalónak. Munkajogi szabályaink értelmében azonban a betegség miatt keresőképtelen munkavállaló esetében a felmondási idő később, a keresőképtelenség lejártát követő napon kezdődik. Ennek abszolút határa azonban az, hogy a betegszabadság lejártát követő egy év utáni napon akkor is elkezdődik a felmondási idő, hogyha a munkavállaló továbbra is keresőképtelen. A beteg gyermek ápolása címén fennálló keresőképtelenség esetén pedig a felmondási idő a keresőképtelenség lejártát követő napon kezdődik.
A betegszabadság
A betegség miatt igazoltan keresőképtelen munkavállaló évente 15 nap betegszabadságra jogosult. Amennyiben a munkaviszony év közben jön létre, a munkavállalónak a munkában töltött idővel arányos betegszabadság jár. A betegszabadság tartama alatt nem táppénzre jogosult a dolgozó, hanem a munkabér alapján kiszámított távolléti díj 70 százalékára.
Nem jár ugyanakkor betegszabadság a keresőképtelenség minden esetében. Nem jár betegszabadság például a társadalombiztosítási szabályok szerinti üzemi baleset és foglalkozási betegség miatti keresőképtelenség, valamint a veszélyeztetett várandósság miatti keresőképtelenség tartamára. Szintén nem mehet betegszabadságra a szülő, ha nem ő, hanem gyermeke beteg és ez indokolja a szülő keresőképtelenségét.
A táppénz
Amennyiben a munkavállaló betegszabadságra tárgyévben már nem jogosult, mert az említett 15 napot kimerítette, de keresőképtelenné válik, táppénzre lehet jogosult. A munkavállaló táppénzre való jogosultságát a társadalombiztosító vizsgálja. A táppénzre való jogosultság megállapításához három feltételnek kell teljesülnie: igazolt keresőképtelenség, fennálló biztosítási jogviszony és járulékfizetési kötelezettség.
A táppénzre való jogosultságnak időbeli korlátja is van. Egy év folyamatos táppénz folyósítást követően a munkavállaló jogosultsága megszűnik. Ez azt jelenti, hogy a munkavállalónak legfeljebb egy évig jár táppénz, ezután keresőképtelenségére tekintettel már nem illeti juttatás.
Táppénz a keresőképtelenség minden naptári napjára jár, függetlenül attól, hogy az adott nap munkanap, munkaszüneti nap, ünnepnap vagy pihenőnap. A táppénz összegét pedig mindig a munkavállaló keresőképtelenségének első napján érvényes napi alap szerint számolja ki a társadalombiztosító. Mértéke főszabály szerint a kiszámolt napi alap 60%-a, két évnél rövidebb biztosítási jogviszony esetén pedig 50%-a. Üzemi baleset, foglalkozási megbetegedés miatti keresőképtelenség esetén a táppénz mértéke a napi alap 100%-a, úti baleset esetén pedig 90%-a.
Összefoglalás
Amennyiben tehát a munkavállaló keresőképtelen, úgy valójában a legtöbb esetben betegszabadságon vagy táppénzen van. Előfordulhat ugyanakkor olyan eset is, amikor a munkavállaló ugyan keresőképtelen, de számára sem betegszabadság, sem táppénz nem jár. Munkajogi szempontból azonban rendkívül fontos különbséget tenni a három fogalom között.