Kezdjük azzal, hogy kire is terjed ki a jogszabály személyi hatálya. A Kormányrendelet munkáltatót és munkavállalót említ, ezért a gyakorlatban már előfordult, hogy önkormányzati közalkalmazottnak nem akarták megfizetni a garantált bérminimumot, mivel ő nem munkavállaló. Természetesen a Kormányrendelet hatálya kiterjed a különféle közszolgálatban állókra és foglalkoztatóikra. Így lényegében mindenki a hatálya alá tartozik, aki munkát végez.
A garantált bérminimumra azok a munkavállalók jogosultak, akiket olyan munkakörben foglalkoztatnak, amely legalább középfokú iskolai végzettséget vagy középfokú szakképzettséget igényel. Nem a tényleges végzettségnek van tehát a jogosultság szempontjából jelentősége, hanem annak, hogy a betöltött munkakörhöz szükséges-e középfokú iskolai- vagy szakképzettség. Ez pedig gyakori viták forrása.
Egy másik, az országos Képzési Jegyzékről szóló 150/2012. (VII. 6.) Kormányrendelet segít az eligazodásban. Ennek 1. sz. melléklete tartalmazza a szakképesítéseket és azt, hogy az adott szakképesítéshez milyen besorolási szint (21-től 62-ig) tartozik. Ezek lehetnek alapfokúak, középfokúak (ebből is alsó- és felső középfokú), emelt szintű- és felsőfokú szakképesítések.
A garantált bérminimum szempontjából azok a szakképesítések számítanak, amelyek legalább középfokúak, azaz a jogszabályi szintjük legalább 31-es vagy e feletti. Pl. az autóbuszvezetői szakképesítés szintje 35-ös. Ez egy középfokú szakképesítés-ráépülés, amely alapfokú iskolai végzettséget igénylő, jellemzően iskolai rendszerű szakképzésben megszerezhető szakképesítésre épül.
A garantált bérminimumra jogosultságot tehát az OKJ-s Korm. rendeletben ellenőrizhető annak alapján, hogy a munkaköri feladatok milyen minimális szakképesítést igényelnek.