Ügyfélbeszámolók

Balesetveszélyes csatornafedél

Ügyfelünk 2016. decemberében egyik este, sötétben közlekedett gépjárműjével. Az út során az egyik utcában az aszfalt egy nagyobb szakasza egy csatornafedél körül fel volt bontva. A balesetveszélyes helyet nem kerítették el, illetve nem táblázták ki. Ügyfelünk gépjárműjével belehajtott a felbontott részbe, és a gépjárműben a baleset következtében körülbelül 60.000,- Ft összegű kár keletkezett. A csatornafedél környékén az aszfaltot egy építkező cég bontotta fel, akinek kötelessége lett volna a helyszín biztosításáról, kitáblázásáról, elkerítéséről gondoskodni. 

A teljes történet

Esettanulmányok

Lopott óra…

Ügyfelünknek jóval áron alul sikerült hozzájutnia egy telekhez, ahol családjával együtt otthonukat megálmodták.

A teljes történet


Bank & biztosítás

A hitel és a hitelrendező hitel esete: kössek, vagy ne, felmondjam, vagy ne? A D.A.S. segít tájékozódni, hogy könnyebben és jól dönthessen!


Lapozás: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12

Biztosítóváltás: körültekintés nélkül rémálommá válhat

2014. október 13.

Bár a hazai kötelező gépjármű felelősségbiztosítási piac már évek óta átállt a naptári évfordulós szisztémáról az ésszerűbb évközi szerződéskezelésre, sajnos még mindig gyakran előfordul, hogy az üzembentartó elvéti az évforduló napját. Emiatt teljes fedezetlenség is létrejöhet akár úgy is, hogy az érintett erről csak késve szerez tudomást.

Bővebben

Orvosi vizsgálat: alkalmatlanság esetén nem tudhatjuk meg, miért ugrik a jogsi

2014. szeptember 29.

Akinek van jogsija, legkorábban a járművezetői engedély megszerzése előtt ismerkedhet meg az orvosi alkalmassági vizsgálattal. Ezt követően tízévente, majd az életkor előrehaladtával öt-, illetve háromévente kell időszakos vizsgálaton részt venni.

Bővebben

Új lakossági energetikai támogatás igényelhető

2014. szeptember 25.

A legfrissebb információk alapján a lakossági fogyasztók számára új, az energetikai korszerűsítést elősegítő támogatás igényelhető. Egyelőre a szakirányú államtitkár nyilatkozata alapján beszerezhető információk szerint, a 2014. szeptember 22. napjától a lakossági fogyasztóknak, magánszemélyeknek lehetőségük van arra, hogy a ww.emi.hu honlapon keresztül - ügyfélkapus hozzáféréssel - akár fűtéskorszerűsítés fejlesztésére is támogatásra pályázzanak.

Bővebben

Támogatás súlyosan mozgáskorlátozott személyek számára

2014. szeptember 22.

2011. évben lépett hatályba az a rendelet, mely lehetővé teszi a súlyosan mozgáskorlátozott személyek számára azt, hogy állami támogatást vegyek igénybe vagy új, illetve használt autó vásárlásához, vagy már meglévő gépjárművük átalakításához. Ami ennek a cikknek az aktualitása az, hogy a támogatás igénylése 2014.09.30. napjáig adható le az illetékes kormányhivatalnál.

Bővebben

Indulnak a devizaperek – de mit is jelent ez pontosan? (II. rész)

2014. augusztus 28.

Azok a pénzügyi intézmények, melyek a közöttük és a fogyasztók között létrejött kölcsön-, hitel-, vagy lízingszerződésekben a kamatemelés, a költségemelés, illetve a díjemelés vonatkozásában lehetővé tették a szerződések egyoldalú módosítását, ám azok nem felelnek meg a közelmúltban hatályba lépett törvény által meghatározott alapvető elveknek, most peres eljárás során bizonyíthatják, hogy az általuk alkalmazott kikötések tisztességesek és jogszerűek volt.

Bővebben

Indulnak a devizaperek – de mit is jelent ez pontosan? (I. rész)

2014. augusztus 28.

Számos hírforrás számolt be a napokban arról, hogy elindultak azok a „devizaperek”, melyek során a bankoknak kell igazolniuk az elmúlt évek során alkalmazott gyakorlatuk jogszerűségét, az általuk alkalmazott szerződéses feltételek tisztességességét.

Bővebben

Fürdőbalesetek, amikor a strand fizet

2014. augusztus 9.

Magyarország igazi fürdő-nagyhatalom. Számtalan színvonalas strand-, tófürdő és csúszdapark várja a kikapcsolódni vágyókat.

Bővebben

Döntéshozatal – segítséggel I.

2014. július 22.

Mi történik akkor, ha egy olyan helyzetben kell helyt állunk, akár életre szóló döntést hoznunk, melyben egyszerűen képtelenek vagyunk - akár önhibánkból, akár azon kívül - a körülmények mérlegelésére, a helyes következtetések levonására?

Bővebben

Szocpol-os határidők

2014. április 14.

A szocpol, hivatalos nevén lakásvásárlási kedvezmény egy olyan vissza nem térítendő állami támogatás, amely a jogszabályban meghatározott feltételek bekövetkezése esetén új lakás építésére vagy vásárlására, illetve bizonyos esetekben a lakás bővítésére használható fel. 

Bővebben

Egészségügyi problémák miatti igények

2014. március 3.

Egyre többször hallhatunk a sajtóban olyan esetekről, melyek alapvetően valamilyen egészségügyi ellátás során felmerült félrekezelésről szólnak. 

Bővebben

Lapozás: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12

Hírlevél

Havonta friss hírek, hasznos információk a jog és a jogvédelem világából - nem csak ügyfeleinknek.
Önt is érdekli?

Feliratkozás

06-1/486-3600

E-mail: info@das.hu

Ügyféltér

belép