Ügyfélbeszámolók

Használt kerékpárt szállítottak ki Önnek?

Ügyfelünk 2017. februárjában biciklit vásárolt interneten keresztül. A biciklit futárszolgálat szállította házhoz, a csomagolása kívülről sértetlen volt. Ügyfelünk a csomagolás kibontása után észlelte, hogy a biciklin több helyen sérülések, karcolások vannak, az egyik fékpedál törött is volt, illetve a fékkarok végei is töröttek voltak.

A teljes történet

Esettanulmányok

Repül a tetőcserép…

Közepes erősségű tavaszi vihar során egy közintézmény épületének tetőszerkezetéről cserepeket szakított le a szél, amelyek szinte egytől-egyig Ügyfelünk vadonatúj és éppen ott parkoló autójára hullottak.

A teljes történet


A fuvarozó cég és az antik bútor esete

Ügyfelünk antik bútort kívánt eladni interneten keresztül. Talált is vevőt, így Ügyfelünk a bútor szállításával megbízott egy fuvarozó céget.

A szállítás során azonban a bútor mellett egy légtérben súlyos gépeket szállítottak, a bútor sérülése így elkerülhetetlen volt. A fuvarozó céggel szemben amiatt indítottunk eljárást, mivel a fuvarozás során nem járt el gondosan. Peres eljárásban egyezséget kötöttünk, mivel a fuvarozó cég elismerte a felelősségét. A bekövetkezett káron túl a felmerült eljárási költségeket kifizetését is vállalta.


Kategóriák: Fogyasztóvédelem

Tovább az Esettanulmányok oldalra

Jogi problémája van?
Ilyen és hasonló esetekben is segít a D.A.S.

Kérjen visszahívást!

Előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt a cikkben közölt információk már nem időszerűek. Az információk pontosságáért és hasznosságáért mindent megteszünk, de tartalmukért és felhasználásukért következményeiért felelősséget nem vállalunk.

Aktuális információkért vegye fel velünk a kapcsolatot!



Hírlevél

Havonta friss hírek, hasznos információk a jog és a jogvédelem világából - nem csak ügyfeleinknek.
Önt is érdekli?

Feliratkozás

06-1/486-3600

E-mail: info@das.hu

Ügyféltér

belép