Ügyfélbeszámolók

A kis ember és a nagy hal története

Votisky András

A szerviznél azt mondták, ők kárügyet a *** Biztosító esetében nem intéznek, nekem kell rendeznem, de nekik fizessem ki a teljes javítási költséget.

A teljes történet

Esettanulmányok

Munkaügyi defekt

Ügyfelünk nemzetközi gépjárművezetőként dolgozik, egy alkalommal az általa vezetett kamion defektet kapott, a munkáltató ennek költségét kívánta Ügyfelünk fizetéséből levonni. A munkáltató szerint Ügyfelünk padkára hajtott és ezért sérült a gumi a felnivel együtt, valamint a felfüggesztést is újra be kellett állítani. 

A teljes történet


A D.A.S. matrica hatalma

Szűcs Mihály

Németországban dolgozom így sokat vagyok úton. Egyik vasárnap, mikor mentem vissza Németországba, akkor történt velem az alábbi eset:

Már Ausztriában autóztam az A1-es autópályán, Passau-tól kb. még 40 km-re. Elbeszélgettünk az autóban amikor észrevettem a leállósávban a rend őreinek autóját. Rögtön ránéztem a km órámra, a sebességem 145 km/h volt. Gondoltam, már úgyis mindegy így inkább a gázra léptem, hogy hátha nem jönnek utánam.

Egy ideig nem is láttam őket a visszapillantó tükörben, de aztán előkerültek és megállítottak. Meglátták a magyar rendszámú autómat és egymás között már szidtak is (azt tudni kell, hogy én is jól beszélek németül, mivel tolmácsként is dolgozom).

Rájuk köszöntem és megkérdeztem tőlük, hogy: Valami gond van uraim? - Van ám! - mondták ők rögtön. Elkérték a forgalmi engedélyemet és a jogosítványomat, majd kijelentették, hogy bevisznek a rendőrségre, mivel nem vagyok beszámítható. Kérdésemre kiderült, hogy erre abból következtettek, hogy mikor megláttam a rendőrautót nem lassítottam, hanem még a gázra léptem.

Kérdezték hová megyek, én elmondtam. Kérték, hogy nyissam ki a csomagtartót. És itt történt meg a CSODA!! Meglátták a hátsó szélvédőn a D.A.S. matricát. Belenéztek a csomagtartóba, visszaadták a papírjaimat és mondták, hogy fizessek 40 Euro büntetést azzal a címszóval, hogy nem volt bekötve a biztonsági övem. Persze még mondták mellé, hogy ejnye-bejnye és hogy többet ilyen ne forduljon elő.

Azóta persze jobban odafigyelek a sebességemre az osztrák autópályán.


Kategóriák: Közlekedés - Közlekedési szabálysértés, Közlekedés - Útdíj

Címkék: jogvédelem, kártérítés, autó, büntetés

Tovább az Ügyfélbeszámolók oldalra

Jogi problémája van?
Ilyen és hasonló esetekben is segít a D.A.S.

Kérjen visszahívást!

Előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt a cikkben közölt információk már nem időszerűek. Az információk pontosságáért és hasznosságáért mindent megteszünk, de tartalmukért és felhasználásukért következményeiért felelősséget nem vállalunk.

Aktuális információkért vegye fel velünk a kapcsolatot!



Hírlevél

Havonta friss hírek, hasznos információk a jog és a jogvédelem világából - nem csak ügyfeleinknek.
Önt is érdekli?

Feliratkozás

06-1/486-3600

E-mail: info@das.hu

Ügyféltér

belép